Pénzes Matild Blog

Ne hámozzunk. Hímezzünk!

2023.06.29 20:18
Ne hámozzunk. Hímezzünk!

A hímzés és minden más ritmikus tevékenység pl. a kötés és a horgolás megnyugtatják az idegeket és a jelenben tartanak.

Ma ismét a Dunaparton hímeztem a kedvenc kávézóm teraszán. Egyszerűen fantasztikus, amikor az ember a természetben van körülveszik a fák, csicseregnek a madarak és illatoznak a virágok. A hímzés és minden más ritmikus tevékenység pl. a kötés és a horgolás megnyugtatják az idegeket és a jelenben tartanak. Gyakorlatilag minden erőlködés nélkül meditálunk bekerülünk a flowba. És persze ne feledkezzünk el arról sem, hogy a színek, amiket használunk és maga a végeredmény is hatnak ránk, sikerélményt okoznak, mert egyből láthatjuk a munkánk gyümölcsét. Nagyon sajnálom, hogy kimaradt egy-két generáció, akik már nem tudtak megtanulni a nagymamájuktól, anyukájuktól hímezni, ezért küldetésemnek érzem azt,  hogy ezeket a lányokat, asszonyokat megtanítsam a kézimunkázás művészetére. Nekem szerencsém volt, hiszen a nagymamám varrónő volt és nagyon sokat voltunk együtt. Így kiskoromban elsajátítottam a hímzés alapjait. Hogy miért is írok erről? Azért, mert azt gondolom, hogy a mai rohanó világunkban, amikor annyi inger ér mindannyiunkant nehéz lelassulni, kikapcsolni, ellazulni. Szerintem ez egy olyan hobbi vagy elfoglaltság lehet mindenki számára, amely azon felül, hogy megnyugtat, fejleszti a szép érzéket és a kreativitást. Szóval arra biztatlak téged is, hogy vágj bele bátran, kerülj közelebb ehhez a csodálatos világhoz. Hidd el csak több leszel általa.

Ha szeretnél velem hímezni szívesen látlak ősszel valamelyik workshopomon.

Szeretettel: Matild